Total Art
Nemzetközi Müvészeti Egyesület

Galéria:
Pécs, Király utca 24.

Nemzetiségek Napja - Rozsnyai Ilona beszéde

A Nemzetiségek napja felszólások eredeti szövege Rozsnyai Ilona tolmácsolásában. Nemzetiségek Napja 2015 - Pécs 2015. december 18. 19 óra Pécsi Nemzetiségi Színház

"A Total Art Nemzetközi Művészeti Egyesület két éve működik és színesíti Pécs kulturális életét. 
Kiemelt céljuk többek között Pécs kulturális értékeinek növelése, a művészeti élet támogatása, a nemzetiségi kultúra ápolása.
Az Egyesület a mai Nemzetiségek napjához kapcsolódóan mutatja be a "Baranyai Nemzetiségi Körkép" zárókiállítását, 
amely összefoglalja az egész éves munkájukat, és átfogó képet ad a Baranya megyében élő nemzetiségekről.
Fogadják szeretettel a Total Art Egyesület két vezetőjét Lehőczné Kardos Andrea elnököt, és Rozsnyai Ilona program menedzsere"

"Kedves vendégek, nagy megtiszteltetés, hogy Önökkel együtt ünnepelhetjük a Nemzetiségek Napját itt a pécsi Nemzeti Színházban, ugyanis az egyesületünk többek között azt a nemes célt vállalta fel, hogy azt az ismeret és tudásanyagot, amit kaptunk a nemzetiségektől, kiállításainkon és rendezvényeinken keresztül, átadjuk a nagyérdeműnek, hogy minél többen megismerhessék a Pécsett és Baranyában élő nemzetiségek kultúráját.

Mi úgy tekintünk a Nemzetiségi Körkép rendezvényeinkre, mint egyfajta építkezés, hídépítés azok között akik ismerik a nemzetiségeket és azok között akik érdeklődnek vagy egyáltalán nem ismerik.

Sokszor és sokan említik a Kárpát medence színességét, amely nem lenne ennyire változatos az Önök kultúrája nélkül. Ezért is fontos, hogy ennyiféle nemzetiség él közöttünk.

Szép és nehéz, de nemes feladat volt megvalósítani a baranyai kitekintést. 
Mindezt tettük maximális elhivatottsággal és tudásszomjjal.

Mitől is volt érdekes ez az év, ez egyrészről megtekinthető a Baranyai Nemzetiségi Körkép zárókiállításán, a Színház előcsarnokában.

De mit is csináltunk valójában, mitől különbözik a mi munkánk az Önökétől?

A cél egyrészről közös, a nemzetiségi kultúra támogatása, de másrészről mi ki szerettük volna nyitni az ajtókat, hogy még több ember legyen részese és ismerhesse a nemzetiségek kultúráját. A történelmi hitelesség érdekében levéltári kutatásokat folytattunk, hiszen a gyökerek megismerése nélkül a jelent sem érthetjük tisztán.

Engedjék, hogy Teréz anya szavaival búcsúzzam és kívánjak Önöknek áldott békés karácsonyt:

"Próbáljátok megérteni egymást, fölfedezni a jót, ami társaitokban van! Mindig keressetek legalább egy pozitív pontot, és arra építsetek. Ha egy emberben végképp nem sikerül semmi jót találni, akkor kérjetek meg valakit, hogy segítsen!"

Köszönöm, hogy meghallgattak

Rozsnyai Ilona"